2010. augusztus 10., kedd

Mi lesz vasárnap?


A DFC Kft. ügyvezetőjének azt a kérdést is feltettük, hogy vasárnap bajnoki meccset kell(ene) játszania a DVTK-nak, az NB II-ben a REAC vendégeként, ami azért nem tűnik egyszerűnek, mert – információink szerint – kedden még egyetlen játékosnak sem volt meg a pályára lépéshez szükséges játékengedélye, amit a Magyar Labdarúgó Szövetségnél kell kiváltani.
– Például a játékengedélyek kiváltása is több százezer forintba kerül az egész csapatra vetítve, és ezen kívül még számtalan apróságnak tűnő dolgot kellene anyagilag rendezni, hogy minden rendben legyen – válaszolta Nagy Béla, aki arra a kérdésre, hogy ahhoz, hogy a csapat egyátalán ki tudjon állni, mekkora összegre lenne szükség, a következőket mondta: – Van ugye a háttérben egy cég, amelyik érdeklődik a DVTK iránt, és mivel velük nem én tárgyalok, így fogalmam sincs arról, hogy milyen szakmai célokat tűznének a csapat elé. A feljutást, a kiesés elkerülését? Nem mindegy, mert úgy kellene összeállítani a keretet. De ettől függetlenül, ahhoz hogy új életre kapjunk a második vonal rajtjára, 20 millió forintnak kellene befolynia a DFC Kft.-hez. Még ezen a héten! Annyit azért még hagy mondjak, hogy nem arra vállalkoztam, amikor elvállaltam az ügyvezetői posztot, hogy egy egyszemélyes show keretében mindent én csinálok, és minden felelősséget viselve, a klub működésével összefüggő összes feladatot megoldom, mert nem egy ember, hanem egy közösség csapata a DVTK. Arról pedig most inkább még ne beszéljünk, hogy mi lesz, ha ez az említett összeg mégsem áll a rendelkezésünkre.

ÉM-BCS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!