2010. augusztus 10., kedd

20 millióval nem számolt el DFC Kft...


Nem kap önkormányzati pénzt a DFC Kft., mert nem készült el az elszámolás.

Nyílt titok, hogy anyagi gondokkal küszködik a DVTK NB II-es labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft., hiszen mint azt néhány nappal ezelőtt a társaság ügyvezető igazgatója, Nagy Béla nyilatkozta az országos sportnapilapnak: 160 millió forintos adósságállományt halmozott fel az általa vezetett cég. Mint azt az Észak-Magyarország megtudta: a sportszervezet eddigi legmegbízhatóbb támogatója sem teljesített, vagyis nem kapta meg a júliusban esedékes önkormányzati támogatást Miskolc Megyei Jogú Városától a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatát működtető DFC Kft.
Információnkat a városháza szóvivője, Veres László is megerősítette, aki a következőket mondta el megkeresésünkre:

– Az önkormányzat és a DFC Kft. között létrejött szerződés értelmében minden hónap 15-ig kell átutalni a társaság számlája a pénzt, és erre júliusban nem került sor. Ennek egyszerű magyarázta van, ugyanis a DFC Kft. vezetője nem számolt el a korábban kapott pénzzel, és ennek hiányában, amíg ez meg nem történik, nem kaphatják meg az újabb havi támogatást. A májusban és a júniusban kapott összeggel sem számolt el eddig, és jelzem, hogy a szabályok és a már említett szerződés értelmében a következő havi támogatást csak az előző pénzügyi elszámolás benyújtása után lehetne folyósítani, de a DFC Kft. amolyan engedményt kapott, és annak ellenére júniusban is részesült támogatásban, hogy a májusi pénzzel nem számolt el. Szeretném megjegyezni, hogy a július havi támogatás az önkormányzatnál rendelkezésre áll, és amennyiben a hiányosságokat pótolni tudja a DFC Kft. vezetése, ez esetben természetesen átutalásra kerül ez az összeg.

20 millió
Csak emlékeztetőül: mint arról már többször beszámoltunk, amíg a DFC Kft. csapata, a DVTK az NB I-ben szerepelt, havi 10 millió forintos támogatásban részesült, de a miskolci önkormányzat közgyűlési ülésén, június 24-én hozott döntés értelmében ez az összeg az NB II-es tagság miatt (ez év végéig) 7 millió forintra csökkent. Mivel a májusban és a júniusban kapott pénz még az NB I-es tagságot érintette, így a két hónap alapján összesen 20 millió forintos tétellel nem sikerült elszámolnia a DFC Kft. ügyvezetőjének, Nagy Bélának.

Természetesen szerettük volna megkérdezni Nagy Bélát, hogy miért nem fontos neki, hogy az általa vezetett klub pénzhez jusson, hogy miért nem készült el az elszámolás (nem tudja, esetleg nem akarja az elszámolást elkészíteni), de Nagy Béla ahogy pénteken, szombaton és vasárnap, így hétfőn sem vette fel egyik telefonját sem. Annyit sikerült megtudnunk, hogy nem azért, mert szabadságon van.

ÉM–BCS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!