2010. június 22., kedd

Tóth megy, új tulaj nincs


A DVTK ügyvezetőjét meglepte a távozó sportigazgató nyilatkozata.


Tóth László, a DVTK labdarúgócsapatának sportigazgatója saját maga szerepvállalásáról szólva úgy nyilatkozott az országos sportnapilap szombati számában, hogy az edző kiválasztásába, a játékoskeret kialakításába már nincs beleszólása, ugyanis távozik Diósgyőrből, Bőcsre tér vissza, és ugyanitt arról is említést tett, hogy hamarosan elkelhet a DVTK-t működtető cég, mert Leisztinger Tamás üzletemberrel nagyon közel a megegyezés.
– Meglepett a leköszönő sportigazgató nyilatkozata, nem tudom, hogy honnan vette ez utóbbit Tóth László – válaszolta érdeklődésünkre Nagy Béla, a DVTK-t működtető cég ügyvezetője. – Én örülnék a legjobban, ha igaz lenne mindaz, amit a sportigazgató egyfajta jövőbelátóként megfogalmazott. A helyzet viszont az, hogy nem született megállapodás, ami nem zárja ki, hogy azzal a céggel, amelyikkel tárgyalásban vagyunk, hangsúlyozom, hogy céggel, nem pedig egy természetes személlyel, akit Tóth László a nyilatkozatában Leisztinger Tamásként emlegetett, szóval ezzel a céggel, ebben a hónapban akár össze is jöhet az egyezség. De! Ennek még vannak lépcsői, amelyeket meg kell mászni. Például most csütörtökön az önkormányzat képviselőtestületi ülésén meg kell határozni, hogy milyen feltételekkel történhet meg a DFC Kft. üzletrészének átruházása.

Ha ez ismert, akkor egy vételi ajánlat is jól jönne, mert én ilyet eddig még nem láttam, és ha ezek összehangolhatók, mármint az ajánlat és a közgyűlés szabta mozgástér, akkor már csak a klub tulajdonosának, DSM Nonprofit Kft.-nek kell egy taggyűlést tartania, amelyen rábólinthat a ma még nem ismert vételi ajánlatra.

A DFC Kft. ügyvezetőjétől azt is megtudtuk, hogy az U20-as vb-bronzérmes DVTK játékosokról a lapunkban megjelent információ Balajtit illetően helyes. Róla azt írtuk, hogy szinte biztos, hogy a bajnok Debreceni VSC-TEVA játékosa lesz, és ezt Nagy Béla is megerősítette. Takács P. eligazolásával kapcsolatban több klub neve is felmerült, a Pápa mellett, az Újpest és a Debrecen érdeklődéséről is hallani, mindehhez Nagy Béla annyit fűzött hozzá, hogy az ő jövője még nem olyan tiszta, mint Balajtié.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!