
A teljes összeget követelik
Dlusztus Imre nem tudja, milyen szándékai vannak Baranyi Sándornak a DFC Kft-vel.
A DFC Kft.-nél kialakult helyzetről hétfőn kora este újra megkérdeztük Dlusztus Imrét, a gazdasági társaság ügyvezetőjét, akitől elmondta: a hétfői nap folyamán több alkalommal beszélt Baranyi Sándorral, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának tulajdonosával. Hozzátette, hogy a felszámolási eljárást kezdeményezők számára a pénzt nem utalta el a DFC Kft.
Nyoma sem volt
Mikor arról kérdeztük, vajon mi történt a múlt heti egyeztetésen, amelyen Wicha József miskolci nagyvállalkozó társaságában találkozott dr. Néder Zoltánnal, aki az egyik felszámolást kezdeményezte (a másikat információink szerint a budapesti ügyvéd felesége kezdeményezte), azt a rövid választ kaptuk, hogy kompromisszumkészségnek nyoma sem volt ezen a megbeszélésen, vagyis a teljes összeget követelték a DFC Kft-től.
Próbáltunk arról is érdeklődni Dlusztus Imrénél, hogy ismeretei szerint milyen szándékai vannak Baranyi Sándornak a DFC Kft-vel, nevezetesen: amennyiben jelentkezne olyan személy, aki hajlandó lenne a felszámolási eljárást kezdeményezők követelését (ami 16 millió forint) kiegyenlíteni, annak fejében esetleg tulajdont szerezhet részben vagy egészében a gazdasági társaságban, Dlusztus Imre ezt válaszolta: „Nem látok a klub tulajdonosának fejébe, arról, hogy mik a tervei a DFC Kft-vel, nem kaptam tőle tájékoztatást. Úgyhogy egyelőre erről semmit sem tudok mondani...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!