2009. május 26., kedd

Lehetőségekről kellene beszélni


Lehetőségekről kellene beszélni
Hogyan látja a diósgyőri labdarúgás helyzetét a miskolci városvezetés?
Orosz Lajos
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a miskolci önkormányzat, mint a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság (úgy is, mint a Diósgyőr FC Kft. egyik legnagyobb támogatója), pontosabban a miskolci városvezetés, hogyan látja a kft jelen helyzetét, illetve jövőjét, különös tekintettel a DFC Kft.-vel szemben kezdeményezett felszámolási eljárásokra, amelynek folyományaként 16 millió forintot kellett volna kifizetnie május 25-ig két budapesti magánszemélynek, de mint tudjuk, ez nem történt meg.

Káli Sándorral, Miskolc polgármesterével kedden nem tudtunk beszélni, ugyanis a városvezető szabadságát töltötte, és bár kétségtelen, hogy nála autentikusabb személy nincs a városházán DVTK ügyben, ugyanis az év eleji financiális problémák megoldásában tevékenyen részt vett. Példának okáért ő volt az, aki 2009. január 17-én a miskolci városi sportcsarnokban bemutatta a sajtó képviselőinek Wicha József miskolci vállalkozót, mint olyan személyt, aki a jövőben segítséget fog nyújtani a DFC Kft. anyagi helyzetének rendezésében.

A szabadságát töltő városvezető helyett Orosz Lajos, sportért felelős alpolgármester nyilatkozott portálunknak.
– Egy picit visszamennék az időben, januárig, amikor Dlusztus Imre, a DFC Kft. ügyvezetője vészmadárként körbejárt és a diósgyőri labdarúgás megmentéséhez kért segítséget – kezdte Orosz Lajos. – A városvezetés, elsősorban polgármester úr hathatós közreműködésével az a helyzet rövid időn belül normalizálódott, egyrészt azért, mert Wicha Józsefet felkérte Káli Sándor a diósgyőri fociban szerepvállalásra, másrészt azért, mert az önkormányzat rendelkezésére álló lehetőségek megvalósításával –, gondolok itt arra, hogy a DFC Kft.-nek 2009-ben folyósítandó önkormányzati támogatások egy részét előrehoztuk –, továbbá városvezetés lobbi tevékenységnek köszönhetően új cégek kötöttek reklámszerződéseket a sportvállalkozással. Az önkormányzat tehát eddig is minden segítséget megadott a klubnak. És akkor a jelenről: én nem látok módot arra, hogy az önkormányzat gazdálkodásából, költségvetéséből át tudna csoportosítani 16 millió forintot arra, hogy a felszámolási eljárást kezdeményezők követelései kielégítésre kerüljenek. Szerintem ezt a tulajdonos pozitív hozzáállásával meg lehet, meg kell oldani. Úgy gondolom, hogy a DVTK tulajdonosának, valamint az ügyvezetőnek kellene irányt mutató megoldásokkal előrukkolnia. Egy ilyen lehetőség lehet, hogy azt a keretösszeget, amelyet Baranyi Sándor, a DVTK-t működtető gazdasági társaság ügyvezetője számára a felszámolást kezdeményezőkkel szembeni tartozás kiegyenlítésére fordított volna, az ügy megoldása érdekében a felszámolás elhárítására fordítja, amit más forrásokból kiegészítenének, például azok, akik januárban is segítettek.

Orosz Lajost arról is megkérdeztük, hogy nem tart-e attól, hogy ismét élvonalbeli labdarúgócsapat nélkül marad a város, éppen a diósgyőri labdarúgás centenáriumán.
– Nem feltételezem Baranyi Sándorról azt, hogy számára a DVTK csupán egy üzleti sor a könyveiben, amit egy tollvonással ki lehet húzni – mondta Orosz Lajos. – Tartom annyira tisztességesnek az építőipari vállalkozót, hogy időben jelzi akár az önkormányzatnak, akár a széles a nyilvánosság előtt, például a sajtó útján, ha nem tudja, nem akarja tovább működtetni a DFC Kft.-t.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!