2009. április 18., szombat

Dlusztus Imre biztos a 12 csapatos NB I-ben


A DVTK ügyvezetője biztosra veszi, hogy jövő ősztől 12 csapatos lesz a labdarúgó NB I mezőnye.
Dlusztus ImreA DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója, Dlusztus Imre szerint nem kétséges, hogy a 2010/11-es évadtól 12 csapatos lesz az élvonalbeli labdarúgó bajnokság mezőnye, mert mint mondta: amit Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke eddig a fejébe vett, azt szinte kivétel nélkül megvalósította a szövetség.

– A bajnoki mérkőzések számának növelése indokolt, hiszen ebben az évadban hiába volt sok tétmeccsük a csapatoknak, a Magyar Kupa és Ligakupa találkozók nem egyenértékűek a bajnokikkal – kezdte Dlusztus Imre. – Nem mellékesen: az a pénzügyi, gazdasági helyzet, amiben jelenleg az ország van, szintén a csapatok számának csökkentése mellett szól, és itt nem csak az első osztályra, hanem a második vonalra is gondolok, hiszen a jelenlegi 16 NB I-es és 32 NB II-es klubból bő egy év múlva összesen csak 32 marad – 12 az NB I-ben és 20 az NB II-ben. Azt azért megjegyezném, hogy a fejlesztési kérdést más irányból szerencsésebb lenne megközelíteni, mert elsősorban a labdarúgás pozitív imázsának a kialakításába kellene belekezdeni, amit a legfiatalabbaknál lehetne a legjobban elérni, hiszen nekik még nincsenek negatív élményeik. A focit a suliba elv alapján, a mindennapos testnevelés bevezetésével azt is el lehetne érni, hogy a szülők is jobban érdeklődjenek a sportág iránt.

Bedőlhetnek

Dlusztus Imre arra a kérdésünkre, hogy milyen lehet a 2009/10-es évad, ha a szezon végén csak 12 együttes marad, a következőt mondta:

– Nagyon nagy harc lesz. Nem véletlenül nem azt mondtam, hogy lehet, mert biztos vagyok benne, hogy a 12 csapatos elképzelés meg fog valósulni. Már nyáron, az átigazolási időszakban nagyon oda kell figyelniük a kluboknak, és tartok attól, hogy ez fel fogja hajtani az árakat a játékospiacon. Sajnos, az is előfordulhat majd a szezon közben, hogy az anyagiak terén magukat túlvállaló sportvállalkozások nem fogják tudni fizetni a játékosokat, főleg akkor nem, ha az alapcélkitűzésük, a 12-be kerülésük komoly veszélybe kerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!