2010. szeptember 9., csütörtök

Jobbik köszönet az önkormányzattól


Miskolc - Nyílt levélben gratulált Káli Sándor polgármesternek Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje a Diósgyőri Futball Club Kft. eladásához.

"Tisztelt Polgármester Úr!

A JOBBIK Miskolci alapszervezete szeretné megragadni az alkalmat, hogy gratuláljon a DVTKsikeres adás-vételéhez, és kíván minden Igaz Diósgyőrinek (szándékosan nagybetűvel) szebb jövőt! A következő pár sorral kívánunk köszönetet mondani.

Üdvözöljük a tényt, miszerint már nem a Káli Sándor által vezetett - a DVTK-t csődközeli állapotba és NBII-be juttató - város, hanem egy eddigi tevékenysége alapján sikeresnek mondott, és minden valószínűség szerint profitorientált vállalkozás veszi kezébe a diósgyőri foci sorsát. Őszintén, és tiszta szívből reméljük, hogy az új befektető jobb gazdája lesz szeretett csapatunknak, mint amilyen az előző tulajdonos volt. Hiszen lássuk be, keresve is nehéz volna találni olyan „társaságot”, mely az elmúlt egy évben bemutatottnál rosszabb teljesítményre lenne képes. Ezt a fajta logikát követve hisszük, hogy innen csak felfelé vezethet az út.

Szeretnénk leszögezni! Szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy ezúttal sem lesz senki a város vezetői között, aki vállalná az elmúlt egy esztendő hibáiért (és azért, amit szégyenszemre éppen a centenáriumi évben műveltek) a felelősséget. Tudjuk, a szocialista morál másképp működik.

Polgármester Úr!

Ön megannyi választáson kampányolt előszeretettel a diósgyőri labadarúgással és más, szebb jelent és jövőt érdemlő sportágakkal. A hangazatos igéretek és a diósgyőri sál azonban mindannyiszor kongó ürességet takart. Miskolcon a város jelenlegi vezetése szerint láthatóan az élsportra nincs igény.Elég itt a női kosárlabda megszűnésére, a salakmotor, a kézilabda, a röplabda, vagy a jégkorong évek óta tartó vergődésére, illetve a kisebb sportágak napi megélhetési problémáira gondolni. Nem csupán szép lelátókra, uszodákra, és soha el nem készülő csarnokokra van szükség. Mit ér egy szép ház, ha nem lakik benne senki? A jelenlegi városatyáknak nyolc évük volt arra, hogy felépítsenek egy sikersportágat Miskolcon. Egyet, legalább egyet, amire a város lakói büszkék lehetnek. Ez, mint tudjuk, legnagyobb sajnálatunkra nem valósult meg.

„A város csapata, a csapat városa” mondta Ön a DVTK-ról. Igaza volt. Városunk után, csapatunk is elhagyta az élvonalt, s az Ön irányításával esélyünk sincs visszajutni.

Bravúrként csak azt értékelhetjük, hogy sikerült megállítani azt a fajta önmaguk által véghezvitt esztelen ámokfutást, amit Diósgyőr szurkolóként mi is átéltünk. Csak köszönettel tartozunk, hogy ez végre véget ért.

Polgármester Úr!

Tudjuk, hogy Ön szereti a sportmetaforákat, ezért levelünket mi is hasonlóképp zárjuk.

Olyan volt ez az elmúlt év, mint amikor egy középszerű játékos a focipályán nem veszi észre, hogy nem megy neki a játék. Miatta van többgólos hátrányban a csapata és ő nem érti, miért ordít vele az edző, miért szidják a szurkolók. Ahelyett, hogy cserét kérne, megsértődik és pöffeszkedik, ha az edző pályára küld helyette egy nálánál jobbat.

Mélyen Tisztelt Polgármester Úr!

Az Ön szerződése hamarosan lejár. Sem a szurkolók, sem a vezetés nem kíván hosszabbítani. Októbertől szabadon igazolható.

Köszönjük.

Miskolc, 2010. szeptember 04.

Jakab Péter

18. választókerület képviselő-jelöltje"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!