2010. január 13., szerda

Itt a centenáriumi mez







Egyelőre még csak a tervvel tudunk szolgálni, de már látható, milyen mezben jétszik a DVTK tavasszal hazai pályán.
- A DVTK külsőségekben is szeretne méltó lenni a centenáriumhoz - mondta Földesi Norbert. - Lassan elkészül az új lelátó és döntés született arról, hogy a csapat az 1910-ben használatos mezhez hasonló felsőben játszik a hazai mérkőzéseken.

Az DVTK csapata 1910-ben a mintául szolgáló mezben
Ilyen lesz a centenáriumi hazai mez
-Az idegenbeli szerelésre nény tervezet is született. Az első kettőnek a '70-es, '80-as évek függőleges, míg a harmadiknak a '90-es évek végén és a 2000-es éveken használt vízszintes csíkozású mezei adtak ötletet. A negyedik pedig a nem is olyan régen idegenben használt fekete-arany színkombinációt eleveníti fel.
Függőleges csíkozású piros betéttel
Függőleges csíkozású fehér betéttel
Keresztcsíkos
Fekete-arany
A kiválasztásában kérik a DVTK szurkolóinak a véleményét. Az itt látható négy tervezetre szavazhatnak hétfő reggelig a hivatalos honlapon megszokott szavazáson. (Jobbra, fent a cikk mellett - a szerk.)

A mezek ügyében hétfőn még egyeztetek az Erreával és reményeim szerint az első hazai találkozón február 27-én a Videoton ellen már a centenáriumi szerelésben lépnek pályára a DVTK játékosai, amit utána a szurkolók is megvásárolhatnak. Ennek részleteiről idejében tájékoztatni fogjuk őket - fejezte be Földesi Norbert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!