2009. június 18., csütörtök

Dlusztus kiáll Détáriért és Urbánért


Dlusztus kiáll Détáriért és Urbánért
A DVTK ügyvezetője szerint őt nyugodtan gyalázhatják a névtelen netezők.
Urbán Flórián és Détári LajosAhogy korábban megírtuk Détári Lajos mellett Urbán Flóriánt is a DVTK lehetséges vezetőedzőjeként említette meg Dlusztus Imre, a klubot működtető cég ügyvezetője.

- Olvastam kommentátorokat az interneten azzal a hírrel kapcsolatban, amelyikben arról tájékoztattuk a közvéleményt, hogy Détári lehet az egyik befutó - nyilatkozta az nb1.hu -nak Dlusztus Imre.
- Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy olyan jelentős emberekről, mint Détári Lajos, a névtelenség homályába bújva ilyen megjegyzések láttak napvilágot, de sajnos ugyanez lenne a helyzet Urbán Flóriánnal kapcsolatban is. Mindketten rengeteget tettek a magyar labdarúgásért, játékosként korszakos zsenik voltak, és mindketten tiszteletet érdemelnek. Az lehet, hogy Détári edzői pályafutása most nem úgy alakul, ahogy szeretné, de tett már le annyit az asztalra, amióta a labdarúgásra adta a fejét, hogy ne bántsák, főleg ne arc és név nélkül. Amúgy engem is szoktak gyalázni az interneten, engem lehet is, mert nem érdekel különösebben, különben sem vagyok fontos, de Détárit és Urbánt nem kellene... Ők nevek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!