
„Átmentünk szurkolóba"
Az utóbbi fordulókban meccs követett meccset, Takács Péter pedig a Nyíregyháza elleni derbit követően szusszant egyet és blogot írt.
A Győrről és a Fehérvárról:
„Az ETO meccsről azt hiszem mindent elmond, hogy ekkor játszottunk a tavasszal a legjobban. 4-4-2-es hadrenddel vonultunk ki a pályára, a középpályánk a rombusz alakzatban állt fel, amelyben én a védelem előtt kaptam szerepet. A meccs elején sajnos eladtam egy labdát, amiből gólt kaptunk. Szerencsére tudtunk egyenlíteni, és a szünetben vastaps kísért be minket az öltözőbe. Ott viszont a mester közölte velünk, hogy kettős cserét hajtunk végre: Bogunovics és én jöttünk le, valamint átálltunk a 4-3-3-as taktikai formációra. A találkozót elvesztettük, viszont roppant balszerencsénk volt. Rögtön ide kívánkozik a Vidi elleni találkozó, amelyen szintén nem minket pártolt Fortuna, főleg a második félidőben. Az első játékrészben elaludtunk, álmosan kezdtünk, amit a piros-kékek kihasználtak. Homma gólja feltüzelt minket, ám amint említettem, a szünetet követően sehogy sem sikerült egalizálni. Hogy mi az oka az idegenbeli gyengélkedésünknek, nem tudom megfejteni, mindesetre azt tény, hogy valami nem úgy működik, mint amikor itthon futunk ki a gyepre."
A várva várt rangadóról:
„Szoros a program mostanában a bajnokságban. Szombatig a Fehérvár meccsre készültünk, aztán vasárnaptól már a keddi ütközetre „programoztuk be" magunkat. Kevesebb időnk volt ugyan hangolódni, mint általában, de egy ilyen rangadóra pillanatok alatt fel lehet pörögni. A hangulat fokozását szolgálta, hogy a hétfői tréningre szurkolóink közül is volt, aki kilátogatott és már melegítettek: füstbombákkal énekelve bíztattak minket a tréningen, ebből pedig már mi is éreztük, hogy bizony csak órák választanak el minket a Nyíregyháza mérkőzéstől. Átvettük a ritmust, de nem kellett félteni Benczés Miklós pályaedzőnket sem, aki humoránál volt, s mókás feladattal növelte jókedvünket. A keddi átmozgató edzésen kijelölte, hogy ki lövi a gólt a nyírségieknek, s a többieknek az adott társunk nyakába ugorva kellett ünnepelni. Így járt Tóth Misi vagy Lippai Ákos is, szerencsére az irányítónknak egy nappal később már az éles 90 perc alatt is a volt alkalma ünnepeltetni magát, hiszen nagyon szép és ráadásul győztes találatot jegyzett. A tréningen aztán az üres ultraszektor elé mentünk és mi lettünk a szurkolók, énekeltünk, drukkoltunk, előjöttek a már jól ismert rigmusok. A keleti presztízsmeccsen nagyon jó hangulat uralkodott a stadionban, azt hiszem ezért tart mindenki a diósgyőri fellépésektől, mivel oroszlánbarlangunk van."
A csereszerepről:
„Egyáltalán nem voltam sértődött a miatt, hogy riválisunk ellen a kispadra kellett leülnöm. Gálhidi György azt mondta, hogy az utóbbi fordulókban látszik, hogy számomra hosszú volt a szezon, kicsit elfáradtam. Ebben valóban van igazság, hiszen én még utánpótlás korú vagyok, az első NB I-es szezonomat töltöm a magyar bajnokságban. Ősszel és tavasszal is sokat játszottam, ami remek érzés, hiszen a nyáron, mikor visszatértem a DVTK-hoz arra számítottam, hogy kapok néhány mérkőzést a bajnokinkon, és főleg a kupákban foglalkoztatnak majd. Ezzel szemben már van jó néhány NB I-es meccsem, ami rendkívüli büszkeséggel tölt el. Sokat tanulhatok csapattársaimtól és a posztom szereplőktől, s természetesen továbbra is fejlődni szeretnék."
Az elkövetkezendő hetekről:
„Az Újpest meccs után egy időre elbúcsúzom a többiektől. A jövő héttől ugyanis csatlakozom korosztályom válogatottjához, amellyel egy európai tornán fogok részt venni Szerbiában. A házigazdákon kívül Ausztria és Finnország lesznek az ellenfeleink, és kétnaponta fogjuk vívni a találkozókat. Május 12., 14., 16. lesznek az összecsapások időpontjai, előtte pedig május 10-ig öt napos felkészülésünk lesz. A szerbek biztosan erősek lesznek, de a másik két együttessel is jó meccseket fogunk játszani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!