2009. március 2., hétfő

Sisát vastapssal fogadták


Budapest, március 3., 20.15


Gálhidi szerint majd kiderül, mennyit ér az ismeretség.

Múlt szerda óta a Honvéd vezetőedzője Sisa Tibor, aki ezzel visszatért korábbi sikerei színhelyére. Sisa dolgozott már Kispesten, Gálhidi György segítőjeként segítette vissza a vörös-feketéket az élvonalba.Az újonnan kinevezett vezetőedzőt szombaton, szurkolói ankét keretein belül mutatták be a drukkereknek, és az összejövetelen a megszokottnál jóval többen voltak.- Hatalmas tapssal fogadtuk Sisa Tibort - mesélte honlapunknak egy kispesti fanatikus. - Pontosan olyanok voltak róla a benyomásaink, mint amit elképzeltünk róla. Stílusos ember, akit az elért eredményei már minősítenek, mi mindenesetre nagyon bízunk benne...Sisa egyébként szombaton éppen Diósgyőrben mutatkozik be tétmeccsen a Honvéd kispadján, az ellen a Gálhidi György ellen vezényli csatába a játékosait, akinek nemcsak a pályaedzője volt Kispesten, hanem aki most az utódja lett Miskolcon.Gálhidi "frappáns" választ adott arra a kérdésünkre, amely arról érdeklődött, hátrányt jelent-e a számukra, hogy Sisa legutóbb a DVTK-nál dolgozott.- Majd a szombati meccsen kiderül - válaszolt mosolyogva a diósgyőri szakvezető.(s.z.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!