2009. március 6., péntek

Móka Mikik, ha találkoznak


Móka Mikik, ha találkoznak
Két, egymást Móka Mikinek nevező edző csapata csatázik szombaton egymás ellen.
A labdarúgó NB I 18. fordulójában szombaton 18 órától Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd mérkőzést rendeznek Diósgyőrben. A két csapat kispadján, vezetőedzőként két olyan szakember ül, akik korábban már dolgoztak együtt (éppen a Honvédnál), ahol kölcsönösen Móka Mikinek hívták egymást. Gálhidi György, a DVTK jelenlegi szakvezetője vezetőedzőként irányította már a fővárosi csapatot, ahol most az a Sisa Tibor a szakmai munka vezetője, akit Gálhidi György váltott a DVTK-nál.
A vendég öltözőben
– Kétségtelen, hogy érdekes helyzet, nem túl gyakran produkál az élet hasonlót – mondta Sisa Tibor, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Két hónapja nem gondoltam volna, hogy Diósgyőrben nem a hazai kispadon fogok ülni, meg sem fordult a fejemben, hogy még ebben a szezonban a vendégöltözőben lesz dolgom valamelyik bajnoki előtt.
A DVTK-val január 16-án szerződést bontó Sisa Tibor 40 napig volt munka-, vagy ha így jobban tetszik kispad nélkül. Február 25-én viszont mint már a Budapest Honvéd új vezetőedzőjét mutatták, jelentették be.
– Őszintén szólva amikor tárgyalásba kezdtem a Honvéddal, és világossá vált számomra, hogy a csapatnak az első bajnokiját az én irányításommal éppen a Diósgyőr ellen kell játszania, szerettem volna rávenni kispesti a vezetőket arra, hogy csak a mostani forduló után vegyem át a csapatot – mondta Sisa Tibor. – De ez végül nem így alakult...
Meccselni kell szombaton. Az előtt a diósgyőri publikum előtt, amelynek képviselői legutóbb lakhelyén, Ludányhalásziban találkozott Sisa Tibor, amikor a szurkolói csoportok tagjai közül jó néhányan meglátogatták otthonában és arra próbálták meg rávenni a DVTK-nál felmondott edzőt, hogy térjen vissza Diósgyőrbe.
– Remélem a szurkolók jó emlékeket őriznek rólam, én nagyon szépeket róluk és a csapatról – mondta Sisa Tibor. – Amikor a DVTK-nál dolgoztam, igyekeztem megtenni minden tőlem telhetőt a csapat eredményes szereplése érdekében, most a Honvédnál vagyok ugyanezen.
Furcsa helyzet
A DVTK korábbi vezetőedzője a mostani meccs előtt furcsa helyzetben van, hiszen valószínűleg jobban ismeri leendő ellenfelét, a DVTK-t, mint új, jelenlegi csapatát. És, hogy mire számít a szombati bajnokin Sisa Tibor?
– Bár tudom, hogy ilyen csak a mesében van, de az lenne a legjobb, ha az összecsapás után mindkét csapat 3-3 pontot kapna – mondta a Honvéd szakvezetője. – Komolyra fordítva a szót: Diósgyőrben pontot vagy pontokat szerezni – én már csak tudom, hogy – bármilyen csapatnak nehéz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!