A hegytetőn temették Nota Gyulát
Végső búcsút vettek a pénteken meggyilkolt Julius Notától.
Jánosiban kedden nem sütött a nap. Mosolygós embert azonban nem emiatt nem lehetett a Rimaszombat meletti faluban találni. Gyászolt a település: aznap temették Julius Notát, akin pénteken ejtettek halálos sebet a lakásához közeli réten.
A második temetés
A temető felé vezető úton a máskor helyi mulatozóktól telt ,,Vendéglő a gólyánál” most majdnem kihalt. ,,Mi is megyünk a temetésre, elbúcsúztatjuk Julót” – mondja egyikük. Kevés szó esik, a kérdések után is nagyot hallgatnak. Nem tudják ki lehetett a gyilkos, de ismerhette a késelőt Juló, mert bár nála volt a puskája, még csak ki sem biztosította. Nem félt – magyarázzák. Bár félt volna – teszik még hozzá és nagyot sóhajtanak, talán az jár az eszükben, ki tudja, kire, mikor és hogy köszönt rá az elmúlás.
Két templom közötti háromszög csúcsánál lakik a Nota család. Szerény, jellegtelen ,,kockaház”, hátrafelé a kert, arra indult el pénteken délután Julius a kutyájával. Már letudta a kapusedzőként rárótt feladatot a másodosztályú Rimaszombat aznapi edzésén. A háztól negyven méterre a bitumenes útról lefordult balra a mező felé, majd mintegy hatvan métert haladt, amikor találkozott a gyilkosával.
– Ki tudja, volt-e haragosa, és ha igen, akkor az szúrta-e le – mondja Tóth Attila, a család putnoki barátja, aki a tragédia óta szinte minden nap Jánosiban van. – A gyilkosság óta a rendőrök sok embert elvittek kihallgatni. Mondják, egy orvvadász korábban megfenyegette, mert Gyula a vadásztársaság vezetője volt. Akit azonban ma vittek be a rendőrök, az egy szipus volt. Julo apukája az eset óta nyugtatókon él, de az sem nagyon hat rá. Négy éve temették Gyula nővérét, most meg a másik gyerekük is oda. Egy szülőnek egy gyerekét sem könnyű eltemetni, de ha mind a kettőt el kell, annál nagyobb csapás senkit nem érhet. Ott van azonban a két unoka, őket fel kell nevelni. Egy házban élnek, Gyuláék az emeleten, a szülők a lenti részen. Most lesz igazán fontos a családi összetartás.
A búcsú
Jánosiban ezen a napon soha nem látott tömeg gyűlt össze búcsúzni. A ravatalozóban magukat keményen tartó férfiakat is időről időre megráz a zokogás. A polgári szertartáson Pavel Brndiar, a rimaszombati sportklub egyik vezetője, valamint Cifrus István, Rimaszombat polgármestere búcsúzik a sportolótól, aki 1997 nyarától 1998 végéig több mint harminc mérkőzésen – köztük nemzetközi kupatalálkozón – védte a Diósgyőr kapuját. A szavak tompán hangzanak, mindenki befelé figyel, búcsúzik a baráttól, a gyerektől, a szülőtől, a sportembertől, a vadásztárstól, az embertől, aki eszünkbe juttatja, a mi életünk is véges.
Julius Notát a hegytetőn temetik. Kicsi a falu, nagy területen van a helyiek végső nyughelye, nagyok a szabad területen a síremlékek között. Nagyjából ugyanannyi a magyar sírfelirat, mint a szlovák. A gyászolókat azonban ez érdekli a legkevésbé. A szülők fásultan néznek maguk elé, szemmel láthatóan nem jutnak el hozzájuk a szónokok szavai. Nota feleségét az egyik rokon tartja, az asszony enélkül összeroskadna. Csak akkor eszmél fel, amikor a koporsót leeresztik. Indulna ő is a társa után, nagy nehezen visszartják. A vadásztársak díszsortüzeket adnak le, majd a kiürült töltényhüvelyeket a sírba dobják. A rimaszombati focisták pedig összeölelkeznek a kapusedző sírja körül és még egyszer, utoljára lekiáltják Julius Notának a csapat csatakiáltását, majd a meglett férfiak zokogva elvonulnak. Dübörög a föld a koporsón, helyükre kerülnek a koszorúk, lassan elindulnak a gyászolók.Jánosiban kedden nem sütöt a nap.
Végső búcsút vettek a pénteken meggyilkolt Julius Notától.
Jánosiban kedden nem sütött a nap. Mosolygós embert azonban nem emiatt nem lehetett a Rimaszombat meletti faluban találni. Gyászolt a település: aznap temették Julius Notát, akin pénteken ejtettek halálos sebet a lakásához közeli réten.
A második temetés
A temető felé vezető úton a máskor helyi mulatozóktól telt ,,Vendéglő a gólyánál” most majdnem kihalt. ,,Mi is megyünk a temetésre, elbúcsúztatjuk Julót” – mondja egyikük. Kevés szó esik, a kérdések után is nagyot hallgatnak. Nem tudják ki lehetett a gyilkos, de ismerhette a késelőt Juló, mert bár nála volt a puskája, még csak ki sem biztosította. Nem félt – magyarázzák. Bár félt volna – teszik még hozzá és nagyot sóhajtanak, talán az jár az eszükben, ki tudja, kire, mikor és hogy köszönt rá az elmúlás.
Két templom közötti háromszög csúcsánál lakik a Nota család. Szerény, jellegtelen ,,kockaház”, hátrafelé a kert, arra indult el pénteken délután Julius a kutyájával. Már letudta a kapusedzőként rárótt feladatot a másodosztályú Rimaszombat aznapi edzésén. A háztól negyven méterre a bitumenes útról lefordult balra a mező felé, majd mintegy hatvan métert haladt, amikor találkozott a gyilkosával.
– Ki tudja, volt-e haragosa, és ha igen, akkor az szúrta-e le – mondja Tóth Attila, a család putnoki barátja, aki a tragédia óta szinte minden nap Jánosiban van. – A gyilkosság óta a rendőrök sok embert elvittek kihallgatni. Mondják, egy orvvadász korábban megfenyegette, mert Gyula a vadásztársaság vezetője volt. Akit azonban ma vittek be a rendőrök, az egy szipus volt. Julo apukája az eset óta nyugtatókon él, de az sem nagyon hat rá. Négy éve temették Gyula nővérét, most meg a másik gyerekük is oda. Egy szülőnek egy gyerekét sem könnyű eltemetni, de ha mind a kettőt el kell, annál nagyobb csapás senkit nem érhet. Ott van azonban a két unoka, őket fel kell nevelni. Egy házban élnek, Gyuláék az emeleten, a szülők a lenti részen. Most lesz igazán fontos a családi összetartás.
A búcsú
Jánosiban ezen a napon soha nem látott tömeg gyűlt össze búcsúzni. A ravatalozóban magukat keményen tartó férfiakat is időről időre megráz a zokogás. A polgári szertartáson Pavel Brndiar, a rimaszombati sportklub egyik vezetője, valamint Cifrus István, Rimaszombat polgármestere búcsúzik a sportolótól, aki 1997 nyarától 1998 végéig több mint harminc mérkőzésen – köztük nemzetközi kupatalálkozón – védte a Diósgyőr kapuját. A szavak tompán hangzanak, mindenki befelé figyel, búcsúzik a baráttól, a gyerektől, a szülőtől, a sportembertől, a vadásztárstól, az embertől, aki eszünkbe juttatja, a mi életünk is véges.
Julius Notát a hegytetőn temetik. Kicsi a falu, nagy területen van a helyiek végső nyughelye, nagyok a szabad területen a síremlékek között. Nagyjából ugyanannyi a magyar sírfelirat, mint a szlovák. A gyászolókat azonban ez érdekli a legkevésbé. A szülők fásultan néznek maguk elé, szemmel láthatóan nem jutnak el hozzájuk a szónokok szavai. Nota feleségét az egyik rokon tartja, az asszony enélkül összeroskadna. Csak akkor eszmél fel, amikor a koporsót leeresztik. Indulna ő is a társa után, nagy nehezen visszartják. A vadásztársak díszsortüzeket adnak le, majd a kiürült töltényhüvelyeket a sírba dobják. A rimaszombati focisták pedig összeölelkeznek a kapusedző sírja körül és még egyszer, utoljára lekiáltják Julius Notának a csapat csatakiáltását, majd a meglett férfiak zokogva elvonulnak. Dübörög a föld a koporsón, helyükre kerülnek a koszorúk, lassan elindulnak a gyászolók.Jánosiban kedden nem sütöt a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hétvégén megkezdődik a tavaszi szezon.A szombati meccsig lehet jelentkezni a kaposvári szurkolóbuszra!